Tárgyalási regisztráció a gyöngyösi kislány ügyében

Az Egri Törvényszék a 2016 májusában meghalt gyöngyösi kislány ügyének tárgyalását 2017. szeptember hó 06. napján további tanúk kihallgatásával folytatja. Várhatóan a tárgyaláson a perbeszédek megtartására is sor fog kerülni.

Tárgyalás időpontja: 2017. szeptember 06. 09 óra

Tárgyalás helye: Egri Törvényszék (volt Dobó István Laktanya – 3300 Eger, Hatvanasezred utca 1. szám) 3. számú épület földszint 06. tárgyaló

Röviden az ügyről:

A Heves Megyei Főügyészség a fogva lévő J. M. I. rendű és K. G. Zs. II. rendű vádlottakat különös kegyetlenséggel és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

A vádirati tényállás szerint a vádlottak a vádbeli időszakban élettársak voltak, és gyöngyösi albérletükben két közös kiskorú gyermekükkel éltek. A vádlottak már a 2014 novemberében született második gyermekük születése előtt visszautasították a védőnői ellátást. 2015 novemberétől a háziorvossal is megszakították a kapcsolatot, az egyéves szűrővizsgálaton sem jelentek meg, és ezt követően a kötelező védőoltásokat sem adatták be a kisebbik gyermeküknek. A vádlottak 2015. október-november hónaptól kezdődően nem gondoskodtak a kislány életkorának megfelelő ellátásáról, az egészséges testi fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges táplálásáról. Ennek következtében a kislány az átlagosat lényegesen meghaladó szenvedések között 2016. május 12-én a gyöngyösi otthonában meghalt.

A tárgyalóterem korlátozott befogadóképességére figyelemmel a törvényszék a sajtó képviselői számára a tárgyaláson való részvételt előzetes regisztrációhoz köti. A 2017. szeptember hó 06. napi tárgyaláson való részvételi szándékot (annak megjelölésével, hogy hány fő kíván részt venni) legkésőbb 2017. szeptember hó 05. napjának 18 órájáig a puskascsilla@egrit.birosag.hu címre küldött e-mailben lehet jelezni. A bíróság csak a sajtó azon képviselői számára tudja a tárgyaláson a jelenlétet biztosítani, akik előzetesen regisztráltak.