rablás

Tárgyalás időpontja: 
2018. január 18., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
rablás bűntette és más bűncselekmények
Tárgyalás helyszíne: 
Eger, Barkóczy utca 3.
Tárgyaló: 
I/106. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottat felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, folytatólagosan és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével és garázdaság vétségével vádolja.

A vádirati tényállás szerint a 15 éves vádlott 2015. július 21-én 17 óra és 18 óra között megjelent édesanyja novaji házában, és anyjától 40,- forintot kért kakaóra, aki nem adott pénzt a vádlottnak, mert a fia ittas volt. Ezután a vádlott két kézzel megragadta anyja vállát, szidalmazni kezdte őt, eközben a pénzt kérte, majd később elengedte az édesanyját. A vádlott édesanyja ekkor az élettársához ment, aki miután megtudta, hogy a vádlott hogyan viselkedett az anyjával, elindult, hogy ezt számon kérje rajta. A számonkérést követően a vádlott egy konyhakést vett magához, és édesanyja élettársa után ment, akit fenyegetni kezdett, és a késsel beleszúrt a sértett kezében lévő és védekezésül maga elé tartott kerékpár első kerekébe, majd a kést maga mellett tartva továbbra is szidalmazta a sértettet. A vádlott ezen cselekménye alkalmas volt arra, hogy a jelenlévőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen.

2015. október 15-től a gyámhivatal a fiatalkorú vádlott nevelésbe vételét rendelte el, és gondozási helyéül az Egerbaktai Lakásotthont jelölte ki, ahonnan a vádlott folyamatosan elszökött, és csavargó, alkoholizáló életmódot folytatott, melyre az édesapjától próbált pénzt szerezni az édesapja novaji lakóhelyén, ahol szökései alatt tartózkodott. 2016 májusától szeptemberéig a vádlott tízszer meg is fenyegette az édesapját, valamint megrugdosta, vagy pofon ütötte őt azért, hogy alkalmanként  500-1.000,- forintot elvegyen tőle.

2016. szeptember 25-én 11 óra körül a vádlott ismételten megjelent az édesapja novaji ingatlanánál azért, hogy pénzt követeljen tőle. A vádlott ennek érdekében magához vett egy sárga nyelű, körülbelül 10 cm pengehosszúságú háztartási kést, amit az édesapja nyakához tartott, és megfenyegette azzal, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt. A fenyegetés hatására a vádlott édesapja 500,- forintot adott neki, aki ezután elhagyta az ingatlant. A vádlott 14 óra 30 perc körül ismételten megjelent az édesapjánál azért, hogy tőle újra pénzt kérjen. A vádlott édesapja félelmében a ház bejárati ajtaját magára zárta. A vádlott ekkor az ajtót rugdosni kezdte azzal, hogy „nyisd ki az ajtót, mert betöröm, ha nem nyitod ki, akkor megöllek!”. Mivel a vádlott a lakásba nem jutott be, üvegpalackokat dobált a házra, eközben továbbra is kiabált, és pénzt követelt az édesapjától azzal, hogy „azonnal adjon neki pénzt, különben agyonveri, megöli”. A szomszédok értesítették a vádlott édesapjának testvérét, aki a helyszínre érkezett, majd hívta a rendőrséget.

A fiatalkorú vádlott 2016. május 04-én egy vita hevében megfenyegette az édesapját, aki emiatt a testvére novaji ingatlanára ment. 20 óra körül a vádlott megjelent édesapja testvérénél, és az ingatlan területére be akart menni, ezért megrángatta a kaput, de nem tudott bemenni, mert az édesapja testvére azt egy bottal megakadályozta. Az ittas állapotban lévő vádlott a kapunál talált kövekkel megdobálta édesapja testvérét, akit folyamatosan szidalmazott, és azzal fenyegette meg, hogy megveri. A vádlott cselekményével a kiérkező rendőrök felhívására hagyott fel. A vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: