Elsőfokú ítélet a nagyfügedi verekedéses ügyben

Az Egri Törvényszék H. I. A. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015. december 28-án az esti órákban nagyfügedi bérelt lakásában italozott négy ismerősével. 21 óra körül az ittas állapotban lévő sértett meglökte az egyik társát, aki ittassága miatt a földre esett. Erre a vádlott ordítva azonnali távozásra szólította fel a vendégeit, miközben kifelé taszigálta őket. A ház teraszán a vádlott megrúgta a sértettet. Eközben egy másik társuk hangosan figyelmeztette a vádlottat, hogy ne bántsa a sértettet, mert a sértett vérzékenységben szenved, a vádlott azonban folytatta a sértett bántalmazását. A bántalmazásnak egyik társuk közbeavatkozása vetett véget. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sértett súlyos hematológiai betegségben szenved, és a betegség miatti fokozott vérzékenységi hajlamára figyelemmel reálisan fennállt a súlyos vérzéssel járó életveszélyes állapot bekövetkezésének lehetősége. A sértett ezen vérzékenységi hajlamáról a vádlott már a cselekmény elkövetése előtt is tudott.

Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása, míg a vádlott és a védő téves jogi minősítés és a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be.