Folytatódott az emberölés kísérlete miatt indult büntetőügy tárgyalása az Egri Törvényszéken

Az Egri Törvényszék a héten folytatta az ifjabb F. I. I. rendű és id. F. I. II. rendű vádlottakkal szemben emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy tárgyalását. A törvényszék további tanúkat hallgatott ki. A bíróság ítéletet nem tudott hozni, a tárgyaláson felmerült további szükséges bizonyítás, egy tanú kihallgatása érdekében a tárgyalást elnapolta. A törvényszék a tárgyalást 2019 novemberében fogja folytatni.

Az ügyről:

Az ügyészség az I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, közúti veszélyeztetés bűntettével és rongálás vétségével, míg a II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.

A vádirati tényállás szerint az II. rendű vádlott az I. rendű vádlott apja. Az I. rendű vádlott más büntetőeljárásban fogva volt, ezalatt az élettársa a tudta nélkül szerelmi kapcsolatot létesített a sértettel. Az I. rendű vádlott a szabadulását követően tudomást szerzett erről a viszonyról. Az I. rendű vádlott élettársa az I. rendű vádlott szabadlábra kerülése után a sértettel ezt a kapcsolatot nem kívánta folytatni. 2016. június végén az I. rendű vádlott és az élettársa éppen kipakoltak a gépkocsijukból, amikor a sértett a járművével néhány percen belül kétszer is elhajtott mellettük, és a leengedett ablakon keresztül azt mondta az I. rendű vádlott élettársának, hogy „szeretlek”. Ezután az I. rendű vádlott egyedül indult el a kocsijával. Az I. rendű vádlott és a sértett az egyik úton találkoztak, ekkor a két jármű előbb egymással szemben megállt, majd az I. rendű vádlott szándékosan nekivezette a járművét a sértett személygépkocsijának. Az I. rendű vádlott folyamatos gázadással tolta maga előtt a sértett járművét, melyet a sértett intenzív fékezéssel próbált megakadályozni. A sértett járműve az egyik kereszteződésnél kifordult az I. rendű vádlott személygépkocsija elől, majd az I. rendű vádlott járműve egy erősen ívelt jobbra kanyarodást követően az árokba hajtott. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, a sértett járművében azonban 185.000,- forint kár keletkezett. Az I. rendű vádlott a cselekményével a sértett és utasa testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Miután mindkét személygépkocsi megállt, a sértett utasa kiszállt a járműből, és elszaladt, míg a sértett szintén futva próbált menekülni, de elcsúszott, és az árokba esett. Ekkor az I. rendű vádlott és az időközben a szomszédos lakóhelyéről a helyszínre érkező II. rendű vádlott a sértett után indultak, és őt utolérve egy-egy kisbaltaszerű eszközzel ütlegelni kezdték a sértettet. A vádlottak a bántalmazás során a balta élét és tompa részét egyaránt alkalmazták, miközben egymást kölcsönösen a sértett megölésére buzdították. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a nyílt koponyatörése közvetett életveszélyt eredményezett, és reálisan fennállt a ténylegesnél súlyosabb, közvetlen életveszéllyel vagy halállal járó sérülések bekövetkezésének a lehetősége, melyek elmaradása nem a vádlottak magatartásán múlt. A vádlottak a cselekményükkel annak hatására hagytak fel, hogy a sértett rokonai és ismerősei a helyszínre érkeztek.